A függőségnek több területe is lehet. Lehet valaki alkoholfüggő, párkapcsolatfüggő, szerencsejáték-függő, telefonfüggő, sőt még munkaszenvedély és testedzésfüggőség is létezik. Ezek a teljesség igénye nélkül lettek felsorolva, ennél sokkal több függőséggel találkozhatunk a mindennapok során. Amennyiben mi nem szeretnénk ezeknek a dolgoknak a függőjévé válni, akkor meg kell tanulnunk mértékletesnek lenni. Azonban sok esetben ez nagyon nehéz tud lenni. Ezért kell felismernünk emellett azt is, ha valamilyen területen segítségre van szükségünk, mert elakadtunk, vagy a múltunkban történt eseményt nem tudjuk elengedni és lezárni.
Ilyen helyzetekben sokat jelenthet, ha kikérjük egy szakember véleményét és ha a segítségét elfogadjuk. Ha ezt megtesszük, akkor nagy valószínűséggel nem fogunk függőkké válni. Ehhez azonban tudatosnak kell lennünk, és a nehezebb helyzeteket meg kell tanulnunk kezelni. Ha ezt gyerekkorunkban nem tanították meg nekünk, akkor sincs semmi baj, hiszen felnőttként ezek a dolgok mind tanulhatók.
De fontos azt tudatosítanunk magunkban, hogy mindent képesek vagyunk megoldani. Enélkül a gondolat nélkül könnyen nyúlhatunk az alkoholért, vagy más függőséget okozó tevékenységhez.
Amikor az egyik ismerősöm felismerte, hogy alkoholistává vált és úgy döntött, hogy változtat ezen, akkor kezdett el kutatni egy alkoholizmus teszt után. Ugyanis meg szerette volna tudni, hogy mekkora a baj.
Kevés oldal foglalkozik ezzel a témával részletesen, azonban a Felépülők csapata mindent megtesz annak érdekében, hogy segítsen az embereknek. Éppen ezért az ő weboldalukon találtunk rá az alkoholizmus tesztre is. Ezt kitöltve a barátom megkönnyebbült, mert az alkoholizmusnak még csak a kezdeti stádiumában járt. Azonban nagyon nehezére esett ellenállni a vágynak, hogy ne igyon napokon át. Ezért úgy döntött, hogy a Felépülők programjában részt szeretne venni.
Ebbe a programba nem kerülhet be akárki. Az első, és legfontosabb lépés mindig az állapotfelmérés. Habár vannak nagyon jó alkoholizmus tesztek, azonban ezek nem feltétlen adnak pontos választ. Ezért a Felépülők csapata egy személyes beszélgetést követően dönti el azt, hogy fognak-e tudni segíteni a jelentkezőnek. Ha úgy látják, hogy meg van benne az a tenni akarás, őszinteség, nyitottság és hajlandóság, hogy újra józan életet éljen, akkor örömmel fogadják a 28 napos bentlakásos programjukban.
Ha valakin azt látják, hogy az alkoholizmusnak már egy előre haladottabb állapotában van és ők nem fognak tudni kellőképpen segíteni neki, akkor ajánlanak maguk helyett olyan szakembereket, akikről úgy gondolják, hogy meg tudják majd adni a szükséges támogatást.
Mint látható, a Felépülők csapata lelkiismeretesen dolgozik és nem vállalnak el boldog boldogtalant csak azért, hogy minél több ember bekerüljön a programba. Valóban csak azokat az embereket válogatják be, akiknek ez való.
Az itt töltött 28 nap alatt minden segítséget megkapnak a résztvevők ahhoz, hogy újra józanul tudják élni a mindennapjaikat. Ennek következtében egy meghatározott keretrendszer és szabályok segítik a bentlakókat, hogy az azonnali vágykielégülésnek minél könnyebben ellen tudjanak állni.
Mivel a nap 24 órájában úgymond felügyelet mellett vannak, ezért nincs lehetőség arra, hogy valaki csaljon, és titokban igyon. Ezért is jó ez a bentlakásos módszer. Hiszen ennek köszönhetően nem kell attól tartani, hogy a nap során elért eredményt este, a vágy utáni sóvárgásnak eredményeként, tönkremegy az egész napos munka.
A résztvevők kiscsoportos és egyéni foglalkozásokon is részt vesznek. A csoportokat annak megfelelően hozzák létre, hogy ki milyen motiváltsággal rendelkezik. Így, egy egymást támogató közeg tud létrejönni.
Mindemellett a hozzátartozókkal is beszélgetnek, hiszen nagyon jól tudják, hogy a környezetünknek kulcsfontosságú szerepe van a felépülésben.
A 28 nap végeztével pedig ingyenes utógondozást is biztosítanak a résztvevőknek. Ennek köszönhetően a majdnem egy hónap alatt elért eredményt sokkal könnyebb lehet fenntartani hosszútávon.
Nem is csoda, hogy a Felépülők 28 napos programjának a sikeressége 70-75%-os. Hiszen minden olyan segítséget megadnak az embereknek, aminek hála fel tudnak épülni.
Ismerd meg Te is a Felépülők csapatát és ha úgy látjátok, akkor vágjatok bele közösen az alkoholizmussal folytatott küzdelembe, hogy az életet újra józanul csodálhasd.